A fájdalmat legtöbbször a fizikai testünkön érzett negatív érzéssel azonosítjuk, így aztán elsőként külsőleg igyekszünk hatni rá. Fájdalomcsillapítót szedünk, és ha nem múlik el a fájdalom, meglátogatjuk családorvosunkat, aki majd szakorvoshoz küld tovább. De valóban ennyi az egész? Tehetünk-e még valamit?
Napjainkban, ha nem is elegendő, de egyre nagyobb teret nyer magának az az egyértelmű nézet, álláspont, mely szerint érzéseink alakítják életünket, és így testünk biológiai folyamatait is. Ezt akkor kezdhetjük tapasztalni, amikor konkrétabban foglalkozni kezdünk a betegségünk lelki oldalával, amikor már az orvosi oldalt úgymond kipipáltuk, ám a tünetek továbbra is fennállnak.
És mivel az ember tudatos, keresgélni kezd. Ki hamarabb, ki később, de mindannyian eljutunk arra a pontra, amikor fel-felsejlik bennünk egy-egy olyan emlékkép, múltbeli történés, amihez negatív, fájó érzést társítunk. És ha ezek időközönként újra és újra előjönnek, olyankor kellene dolgoznunk velük!
Ha elkezdünk dolgozni önmagunkon, elfogadjuk, megértjük és magunkhoz öleljük a fájó érzéseinket, akkor észrevesszük, hogy testünk idővel visszanyerheti egészséges, életerőtől áramló működését.
Dr. Buda László, orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta szerint gyógyulásunk kulcsa az, hogy elfogadó szeretettel fordulunk önmagunk felé. Ha ezt tesszük, könnyen visszatalálhatunk a bennünk lakozó, elfogadó és szabad gyermekhez.
SzomatoDráma módszerének lényege, hogy elakadásaink, betegségeink leküzdésébe játékosan beletesszük azt a lelki munkát, amely aztán beindíthatja a gyógyulást. Hiszen nagyon fontos hangsúlyozni, hogy érzéseinknek, testi jelzéseinknek, tüneteinknek, betegségeinknek nem csak elszenvedői, hanem alakítói is lehetünk. Ha ezt sikerül átalakítani a fejünkben, akkor nem a szomorú belenyugvással, önsajnálattal és áldozatvállalással kapcsolatos érzéseket erősítjük, hanem felismerjük azt, hogy mi is meggyógyíthatjuk saját magunkat.
A SzomatoDráma csoportokban ez csodásan, kipróbálható, megélhető. Még ha az elején félünk is kitárulkozni, szemérmesek vagyunk és gátlásainkkal küszködünk a csoport tagjai előtt, ám amikor meglátjuk egymást, észrevesszük, hogy mindenki ugyanazokkal az emberi gondokkal, félelmekkel, szorongásokkal küzd, akkor a saját feszültségeink is szépen maguktól feloldódhatnak.
És hogy miért éri meg szembenézni a félelmekkel és fájdalmakkal?
Dr. Budai Lászlót idézve, mert felszabadít.
„Magunkat kell visszakapni, magunkkal kell békét kötni. Ugyanúgy, ahogy egy gyermek még képes szabadon, őszintén szeretni magát. Ezt a fajta szabadságot útközben elveszítjük. Gyógyulás alatt én azt értem, amikor valaki rájön arra, hol veszítette el ezt a gyermeki szabadságot, az egységet önmagával. Ha valaki erre újra rátalál, és képes ezzel az attitűddel továbbmenni, akkor jó eséllyel a betegség elköszön tőle.”
Mert ugye ismerős az az önfeledt gyermeki kacaj, amiben a világ minden boldogsága benne van? Az a természetes állapot, amikor kisgyerekként egyik percben sírunk, mert beütöttük a fejünket, a másik percben meg elengedően nevetünk az egészen? Nos, érzelmeink kezelésében ez a természetes gyermeki állapot lehet a fő cél! Próbáljunk elindulni ezen az úton, amely, ha néha gyógyítóan fájó is, végül szédítően felszabadító lesz, az biztos!
Mindezt a Kapcsolat, a Figyelem és a Biztonság varázslatos légkörében érhetjük el.
