Amikor ezt a cikket írom, január másodika van, ráadásul hétfő. Mivel a legtöbb elhatározásunk úgy kezdődik, hogy “hétfőtől”, “a jövő hónaptól”, “majd jövőre”, ez a nap tűnik a lehető legideálisabb időpontnak arra, hogy körvonalazzuk újévi fogadalmainkat, majd hozzá is lássunk a megvalósításukhoz. A statisztikák szerint azonban az újévi fogalmak közel 90 százaléka elbukik, a legtöbbjük már január harmadik hetében.
Vajon miért lehet az, hogy a legtöbben időről időre elhatározzuk, hogy változtatunk az életünkön, mégsem igazán sikerül a változásokat tartóssá tennünk? Vajon jól körvonalazott cél-e az, amit nem tudunk most azonnal elkezdni, most rögtön hozzálátni a megvalósításához? Vajon miért “kell” várnunk hétfőig, a következő hónapig, az újévig?
Az egyik lehetséges válasz az, hogy valójában az általunk kitűzött célok nem a legbensőbb vágyaink. Valamiféle külső vagy éppen belső elvárás hátására fogalmazzuk meg őket, majd igyekszünk hozzáigazítani magunkat a megvalósításhoz.
Az is lehet, hogy az eredményhez vezető utat nem szeretjük. Vágyunk kitűzött céljaink megvalósulására, ám az úthoz, amelyet ehhez be kell járnunk, már nem fűlik a fogunk. Menet közben elveszítjük lelkesedésünket, megcsappan a motivációnk, és új utak keresése helyett gyakran feladjuk az álmainkat.
Előfordulhat az is, hogy egyszerre szeretnénk túlságosan radikális változtatásokat az életünkben. A változás – még ha örömteli is – gyakorta jár együtt érzelmi stresszel. A megnövekedett distressz és az életmódbeli változások együttesen olyan mértékűvé is válhatnak, melyet már nem tudunk jól kezelni és hirtelen arra kényszerülünk, hogy behúzzuk a kéziféket.
Mit tehetünk hát?
A legfontosabb, hogy vizsgáljuk meg, a cél, amit elérni vágyunk, valóban belőlünk fakad-e? Valóban akarjuk vagy csupán egy vélt vagy valós elvárás öltött testet és látszik elérendő célnak életünk horizontján?
Milyen messze esik a megvalósítandó a cél a jelenlegi helyzetünktől? Ha túlságosan nagy a távolság az elérendő ideál és a realitás között, az szinte biztosan kudarchoz fog vezetni. “Sokat akar a szarka…” – tartja a közmondás. Könnyen lehet, hogy jobban járunk, ha a célunkoz vezető utat apróbb, teljesíthetőbb szakaszokra osztjuk fel, és a változásba belekalkuláljuk az esetleges megtorpanásokat, vargabetűket is.
Azon is érdemes lehet elgondolkodnunk, miért akarjuk a változást? Mi motivál bennünket? Sokszor a bedőlt újévi fogadalmak, életmódváltozás hátterében az húzódik, hogy nem szeretjük azt, akik most vagyunk, és azt gondoljunk, akivé majd válunk a változások által, azt a valakit majd szeretni tudjuk. Önmagunkat leértékelve, folyamatos bántó belső monológokat folytatva iparkodunk változni, változtatni – miközben az érzelmi stressz egyre inkább elborít bennünket. Nem csoda, ha gyakran feladjuk, s menekülünk vissza a biztonság érzését nyújtó, jól bejáratott megküzdési stratégiáinkhoz….
Mi tehát a “bombaiztos”, valóban megvalósítható újévi fogadalom? Ha azt fogadjuk meg, hogy mostantól jobban bánunk önmagunkkal! Mélyebb együttérzéssel és nagyobb megértéssel fordulunk önmagunk felé. Azon leszünk, hogy megismerjük benső világunkat, valódi vágyainkat, rejtett mozgatórugóinkat. Önmagunk elkötelezett társává válunk és kimunkáljuk magunkban az önelfogadás és az önszeretet érzését.
Ha ebbe az irányba indulunk, bármerre is visz az út, biztosan csak profitálni fogunk belőle. Ráadásul ezzel nem kell várnunk hétfőig, a jövő évig, de akár még holnapig sem! Ebben a pillanatban elkezdhetjük, és megtehetjük az első lépést önmagunk felé. A siker biztosan nem marad el. És még az is lehet, hogy az önmagunkhoz vezető út során néhány célunkat is sikerül elérnünk – mintegy az egészséges önszeretet áldásos “mellékhatásaként”…
A szöveget írta: Oláh Kata https://www.facebook.com/search/top?q=testre%20szabott%20megold%C3%A1s
