Talán ma már senki nem vitatkozik azzal a ténnyel, hogy érzelmi életünk, lelki gondjaink egyértelműen kihatnak egészségünkre. A kellemetlen életesemények, traumák, veszteségek, elfojtott érzelmek előbb-utóbb mindenkinél testi tüneteket produkálnak.
A modern orvostudomány pszichoszomatikus betegségeknek nevezi azokat a testi tünetekkel járó betegségeket, amelyek hátterében egyértelműen lelki okok, feloldatlan konfliktusok húzódnak meg. A test-lélek egységét tehát ma már a modern medicina is alátámasztja.
De miért ennyire egyértelmű ez az összefüggés és mit érdemes tennünk azért, hogy felismerjük, majd egyfajta párbeszédbe kezdjünk, kapcsolódást alakítsunk ki lelki gondjainkkal, és így elkerüljük a pszichoszomatikus tünetek megjelenését?
Ebben a folyamatban a felismerés kulcsfontosságú, hiszen csak úgy tudunk elindulni a gyógyulás útján, ha ezt az első lépcsőfokot megtettük. A felismerést pedig az adott lelki problémával való szembenézés követi. Ha erre is képesek vagyunk, a gyógyulásunk útjában álló legnagyobb akadályt küzdjük le. Innentől már csak a számunkra megfelelő terápiás eszközt, módszert kell kiválasztanunk, és szerencsénkre napjainkban bőven van, miből választani.
A Dr. Buda László által megalkotott és kifejlesztett SzomatoDráma módszer már sokak számára elfogadott és hatékony önismereti út. Minden SzomatoDráma alkalom egy játékos és biztonságos térben zajló kiscsoportos interakció, amelyben nyitottságunk és érdeklődésünk új utakat nyit meg előttünk: kapcsolódni tudunk saját belső világunkhoz, társainkhoz, átérezzük egymás problémáját, végre kívülről is rálátunk magunkra, a problémánkra, és egy szeretetteljes, elfogadó közegben felszínre hozzuk a mélyen elnyomott érzéseket.
A SzomatoDráma programok alatt egy valóságos, lelki tisztulási folyamaton megyünk át, és megkönnyebbülve tapasztaljuk, hogy a lelki problémák nagy része feloldódik, vagy enyhülni kezd. Támogató és bátorító, hogy a csoportban mindenki hasonló elakadásokra keresi a választ, így a legzárkózottabb csoporttag is nyitni tud a játék során.
Ha te is olyan kérdésekre keresed a választ, hogy bizonyos ismétlődő, ám téged nem szolgáló mintákat miért követsz, vagy, hogy tested miért küld ijesztő jeleket feléd, esetleg miért jön elő gyakran egy kellemetlen emlékkép stb., akkor a KaFiBi SzomatoDráma programjain megszülető felismerések benned is elindíthatják a gyógyulási folyamatot. A lényeg, hogy a nagyon mélyből, a tudatalattiból a tudatosság szintjére emeld a problémád, mert ha már ott van, akkor a kezedben a lehetőség a változtatásra.
Te is ezt a felszabadító változást szeretnéd, nem igaz?